Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
A Tudásod a jövőd elnevezésű programmal újabb kézzelfogható segítséget kapnak a kormánytól a nehéz helyzetben lévők ahhoz, hogy előrébb lépjenek, egyről a kettőre jussanak – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden.
Kocsis Máté közleményében kiemelte: Magyarország eddigi legnagyobb felnőttképzési programjának köszönhetően százezer ember képezheti tovább magát és növelheti munkaerő-piaci esélyeit, állami támogatással. A lehetőséggel minden 18 év feletti állampolgár élhet, különösen a munkanélküliek, a kismamák, a legszegényebb környezetben élők és a 45 év felettiek.
A Fidesz-kormány egyénenként 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja a tanfolyamokat – tette hozzá a kommunikációs igazgató, aki szerint „a Tudásod a jövőd program példa nélküli lehetőség mindazok számára, akiket korábban az út szélén hagytak”.
Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől. Így a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra – közölte.